Fénykerülő Nemzettség
Fénykerülő Nemzettség
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Lupan's Army
 
Kommunikációs doboz
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Menu Music
 
Linkek
 
Filmek
Filmek : Army of Darkness – Sötétség serege

Army of Darkness – Sötétség serege

Az imént tekintettem meg eme csodás művet. Nem is tudom, minek lehetne besorolni a filmet. Körülbelül a Horror és a vígjáték közé.

Az imént tekintettem meg eme csodás művet. Nem is tudom, minek lehetne besorolni a filmet. Körülbelül a Horror és a vígjáték közé. Úgy hallom ez is több részes.

Az egész arról szól, hogy egy ember eltölt néhány napot egy elátkozott erdőben, ahol megtámadja valami a „necronomicon”-ból elszabadult erő. A barátnője végképp eltűnik. A főszereplő Ash (Bruce Campbell- többeknek a Xena nevű sorozatból lehet ismerős) kezét is megszállja az erő, ezért levágja, és egy láncfűrésszel helyettesíti. Majd hogy ne csak ennyi legyen még a sötét középkorba is, visszakerül ahol Artúr király és Vörös Henrik is jelen, van. Itt egy kis huzavona után elküldik, hogy szerezze meg az elátkozott temetőből a „necronomicon”-t. Majd mivel egy főhősünk egy kicsit idióta és nem bírt megjegyezni egy varázsigét elszabadul a holtak serege. Megkezdődik a csata, és hogy a romantika se maradjon, ki elrabolják hősünk szíve szerelmét is.

Ha pontos akarok lenni a filmek kapcsolatban, azt mondanám tele, van poénokkal, amiket hol lehet, hol a legkevésbé sem értékelni. Bár a temetőben zajló verekedős jelenet kifejezetten tetszett. Egyszeri megtekintésre szívesen ajánlom de megvételre semmiképpen sem.

 
Látogatottság
Indulás: 2004-11-30
 
Ymnar
Fény és jóság megrontója!
 
Lupans
 
Zangyal
 
*Óra
 
Fejes János Péter
 
Edvard Munch
Rothadó testemből virágok fognak nőni, s általuk válok az örökkévalóság részévé - Edvard Munch
 
Sídach
 
Varg Vikernes
 
*Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!