Az öngyilkosság

Mi is ez valójában? Egyszerűen egy ember vagy más élőlény önszántából meghal legtöbbször a saját keze által! Voltak és vannak is olyan társadalmak, ahol ez igenis elfogadott dolog. Ekképpen megválthatták, például a szamurájok a családjuk becsületét, ha az illető becstelen dolgot követett el! A kereszténység annak idején megtagadta az öngyilkosok megszentelt földbe való temetkezését, s rendes szertartást sem kaptak! Napjainkban nem elfogadott az öngyilkosság bánatot és fájdalmat szór szerte széjjel! A fiatalok körében is igen elterjedt hogy az öngyilkossággal, mint természetes ténnyel foglalkoznak, holott bele sem gondolnak mi is, rejtezik e szó mögött! Engem is foglalkoztatott ez a tény nagyon sokáig! Még ma is, hisz ha nem így lenne nem is, írnék erről! Hogy engem mi vetett eme gondolatok mezejére? A családom immár 8 éve haldoklik! Az itthoni dolgokat én elég nehezen viselem! Nem tartom ezt családnak! Minden napra jut egy veszekedés! Én apámat tartom bűnbaknak, mivel ő tett olyan dolgokat, amelyek miatt ez történt a családdal! A másik ok hogy szinte soha nem kaptam közvetlenül szeretetet! Nem emlékszem olyan dologra, amikor a családomból valaha is valaki megölelt volna vagy csak megpróbálta, volna megbeszélni a gondjaim, ha látszott rajtam valami nagyon bánt! Mindent a barátaimmal oldottam meg és egy idő után ők lettek az én családom! Ők foglalkoztak velem! Ők voltak a minden! És így jó pár év elteltével már képes lennék meghalni értük!

Ha valaki felkínálná a lehetőséget, hogy azonnal fájdalom nélkül elhagyhatnám az élők világát habozás nélkül igent, mondanék! Sajnos semmi nem tart ezen a világon! Mondhatod, hogy ott vannak a barátaid! Igaz is lenne! De már felnőttünk és nem nevelhetnek mindig! Nem tarthatnak mindig a szárnyaik alatt! Az útjaink egyszer csak szerte fognak ágazni és akkor nem akaszkodhatom az egyikük nyakába! Rá kell lépnem a saját utamra, ami szerintem, nem vezethet sehová! Itt vagyok majd 21évesen és még soha nem tapasztaltam meg a szerelmet!

Soha nem volt, aki szeressen, és aki azt mondaná, hogy kellek neki!

Nem vagyok szép ember! Nem is akarok az lenni! De minden napon hazudok önmagamnak, mikor azt mondom, hogy jó így nekem egyedül! Minden percben csak álltatom magam hogy soha nem akarok boldog lenni! Lehet hogy jó volna megtudni mi az hogy szeretet! Mert nekem is szükségem lenne, hogy megtapasztaljam, hogy mi is az élni! Milyen életképesnek lenni, mert sajnos nem érzem magam annak!

Minden holtpontomon volt valami apró dolog, ami miatt még adtam egy esélyt az életnek! De talán túl sokat adtam neki és ő túl keveset a boldogságra!

Tehát a sok kisember és itt értem a tizenéves korosztályt koholnak maguknak valami apró okot, és azt kiáltják a szélbe, hogy ma megteszem! Akkor valóban a tettek mezejére kellene lépniük de, ők csak kicsit megkarcolják csuklójukat, vagy éppen bevesznek egy-két szemaltatót! De ez csak felhívás, arra hogy foglalkozzanak velük!

Na akkor most megint egy kis kitérő! Ekkora gond lenne a társadalmunkkal?

Senki nem foglalkozik velük? Ezért van irányukból ez a hatalmas kétségbeesés? Mind meghalunk egyszer, de ne ilyen fiatalon! Amikor még előttük az élet és alig tapasztaltak valamit! Egyszer egy 14 éves lány azt mondta nekem ő már mindent megtapasztalt! Mikor megkérdeztem és mi ez a tapasztalat? Mit foglal magában, és miről szól nem tudott válaszolni rá!

Gyűlölöm mikor szavakkal, dobálóznak de, nem teszik meg azt! Ha igazán meg akarna halni az ember gyermeke, akkor olyan módszereket találna magának, amiből nincs visszaút!

Én, ha egyszer komolyan elhatározom, mert már valóban nem maradt semmi akkor egyszerűen kikapom a késem a tokjából és szíven szúrom magam! Persze ha lehet ezt egy erdőben, teszem meg és télen! Hogy miért? Mert imádom a telet, és mert akkor születtem! Az erdő, pedig azért fontos hogy a természet hamar agával ragadjon!

Zárásképpen?

Most nyár vége van. Hamarosan itt a tél, és ha nem lesz semmi, ami mozgatna, akkor elmegyek! Ahogy a Lupán mondaná: ”El a havas vadászmezőkre hogy farkasként farkasokkal rohangáljak a fagyos erdők rejtekén!”

Úgy érzem már mindent megtapasztaltam, amit akartam egy dolgot kivéve! A szerelmet!

Úgy érzem, hogy ez ki is fog maradni az életemből hiszem egy csúf korcs, vagyok, aki senkinek sem kell! Itt akár megint ellenkezhetnél de, ne tedd, hisz ha nem így lenne talán nem így élnék és eszembe sem jutott, volna ezeket a sorokat leírni! Mert akkor most lennék valakivel, minden időmet ráfordítanám, és nem ilyeneken gondolkodnék…