Egyszer egy barátom már a következő genből azt kérdezte nem érzem e úgy hogy kihasznál.Azért gondolta ezt mert segítettem neki egy két dolgot elintézni és nem kértem érte semmit.Azt mondtam hogy nem. És valóban nem is éreztem hogy azt tenné.Talán nem is tudom mit kellett volna éreznem abban a helyzetben.Aztán arra gondoltam lehet azt a választ várja tőllem hogy „Ki a faszt érdekel? Ez a természet rendje! Kihasználjuk a körülöttünk lévőket hogy előrréb és feljebb jussunk.”

Ha belegondolunk kurvára nem számít az emberek cirka 95%-ának hogy mit tesz másokkal csak az ő élete legyen minél teljesebb. Lehet hogy nekik van igazuk.

El lehetne filozofálni arról hogy végül is melyikünk áll távolabb a klasszikusabb értelemben vett embertől.

Lehet hogy az egész világ egy baromi jó és szép teremtés csak éppen az én környezetem az aki szarrá tette az „ÉN SZÁMOMRA”!

Valamiért nem találom azokat akik hozzám hasonlók lennének.

Na ezt most hülyeség volt kijelenteni hiszen nem is kerestem őket. De akkor is éjszakai portyáim alatt nem kellett volna találkoznom vagy netán látnom őket ha csak egy pillanatra is? Az is lehet hogy még mindig nem elég tiszta a tudatom hogy észrevegyem őket.

Vagy csak nem egyezik meg a vadászterületünk Vagy csak az időpont a változó tényező.

Bármilyen variáció elfogadhatónak tűnik.

Egy másik dolog ami aggaszt az az a tény hogy egyre többet kandikál ki belőllem valami gonosz. Ami fülel és figyel de még nincs elég ereje hogy kitörjön. Bár néha néha elég rémisztő gondolatokkal bombázza elmém. A kegyetlenség és a vér utáni vágy átcsusszan bármilyen szoros és erős láncon. Néha elég erőteljesen megkörnyékez a vágy hogy öljek.

EMBERT! Mi mást. Bár más is szóba jöhetne.

Csak lássam hogy szenved, lássam a kínjait. Nem is igazán a vér számít csak a szenvedés és az egész …

Eleget éltem úgy hogy mindig mások szolgálatába kellett állnom. De most hogy szabad vagyok megszűntek e lehetőségeim arra hogy lelkekre vadászhassak és elemészthessem őket.

Pontosabban hogy egymást emészthessük fel.

Bár ha meglenne a lehetőség sem biztos hogy újra megtenném. Már valahogy félek hogy bemocskol ez az egész. Ezek az emberi rituálék egyszerűen bűzlenek a maguk állatias módszereiktől. Nem többek mint állatias ösztönök. Bár az ember pusztán ösztönlény.

Ha kell eszik, ha kell alszik, ha kell szarik …

Néha maga sem tudja hogy van a világban más is mint amit tanítanak neki a fajtársai.

Bár aki megtalálja is az igazságot annak sem lesz jobb az élete.

Valljuk be őszintén hogy csak az egyszerű és átlagos embernek adottak a túlélési arányok elfogadható szintjei. Nekem – nem tudom és nem is merem kimondani többes számban mert lehet hogy egyedül vagyok – csak nagyon minimális ez az arány. Számomra.

Nem telik el nap hogy ne kúsznának agyamba agresszív destruktív gondolatok.

Nem lennének az agresszivitás gyermekei szívemben.

Nem mondom hogy csak az általatok pozitívkén definiált gondolatok teljes mértékben hiányoznak belőllem. Néha kellene egy ölelés. Talán egy csók. Vagy valaki aki hasonló hozzám. De ezek csak ábrándok. ÉN VAGYOK A TÖKÉLETES KORCS!

Nem tudom mi a fakk történhetett!?!?!

Szar vagyok! Néha szégyenlem és legszívesebben elbújnék mindenki elől. Még a családom elől is. Néha viszont szarok bele. HA igazam van akkor vannak az utcán nálam szarabb teremtmények is a világban!